Karcagon is megemlékeztek a doni katasztrófa áldozatairól

A doni áttörés 71. évfordulója alkalmából országszerte tartottak megemlékezéseket a mai  napon. A második világháború idején a Don-kanyarban napok alatt szinte teljesen megsemmisült a kétszázezres 2. magyar hadsereg.

A karcagi megemlékezésen  2014. január 12-én 10.00 órától a református templomban Nt. Szabó József tb. esperes hirdetett igét az áldozatok emlékezetére, majd ezt követően  az emlékező gyülekezet mécseseket helyezett el a II. világháború áldozatainak emlékművénél.

Érdemes megemlíteni, hogy mára már kevesen maradtak azok közül, akinek sikerült a katasztrófát túlélni, de emlékezetük mind a mai napig bennünk él.  Az 1942 évi nyári harcokban illetve az azt követő 1943. januári visszavonulás alatt 45 karcagi illetékességű katona vesztette életét, Elek György : Várostörténet ötvenkét tételben (2008  Karcagi Nyomda Kft.) c. könyve szerint.

Az események felidézésben – túl az említett könyvön- segítségünkre lehet Szilárd Ferenc karcagi lakos, tavaly elhunyt katonatiszt, akivel egy karcagi televízió készített a halála előtti években riportot és aki nem csak Életem című könyvében, hanem szóban is beszámolt az átélt szörnyűségekről.