2 milliót költ Fideszes tanácsnokokra a karcagi városvezetés, persze mindannyian  jelenlegi Fideszes önkormányzati képviselők is.

2015. január 29-i karcagi önkormányzat testületi üléséről számol be Nagy János (Jobbik) és Andrási András (Jobbik) képviselő a soros Képviselői Morzsák videóban. Arról, hogy mik hangzottak le és mik nem fognak elhangozni a nyilvánosság előtt, hacsak ők nem hozzák azokat fel. Nagy János beszél , hogy a Jobbik két képviselője nem tartja indokoltnak a városi tanácsnokok (mind Fideszes képviselő) kinevezését, ugyanis, a szűkös keretek között gazdálkodó önkormányzat kasszáját közel 2 millió forinttal terheli meg. Álláspontja szerint a gazdasági helyzetben jelenleg nem indokolt a tanácsnokok megválasztása, helyette az összeg megőrzése lenne fontos.

Andrási András beszél az újonnan kiírandó közbeszerzésekről és a hozzájuk kapcsolódó intézményi elújításokról, amelyeknek már hónapokkal ezelőtt be kellett volna fejeződnie, illetve már rég kivitelezésre kellett volna kerülniük az eredeti pályázatban. A két pályázat a Kuthen utcai óvodát és a kórház területén lévő Idősek Otthonáról beszélt.

Nézze meg a videót és tudja meg miként és milyen okból költ 2 milliót évente saját Fideszes képviselőtársainak tanácsaira a polgármester: